A sürgősségi betegellátást ellenőrzi az Állami Számvevőszék
Az illetékes tárcánál is szétnéznek, de a betegek véleményét is kikérik.
Az illetékes tárcánál is szétnéznek, de a betegek véleményét is kikérik.
A Magyar Kórházszövetség legfrissebb felmérését a Magyar Idők ismerteti. A szervezet szerint inkább legyen kevesebb SBO, de ott nyújtsanak jobb ellátást.
Csak a szerencsén múlt, hogy nem halt még meg beteg a Honvédkórház akut sebészeti ellátást és ügyeletet is adó Podmaniczky utcai telephelyén, amelynek szeptember eleje óta nincs radiológusa. A sürgősségi felvételi hely bezárását már hónapokkal ezelőtt javasolták a kórház főparancsnokának, miután a munkaerő-hiányos helyzet a biztonságos betegellátást veszélyezteti.
Nem, illetve csak részben tartotta be a Honvédkórház sürgősségi centrumának dolgozói felé tett ígéretét az intézmény főparancsnoka: a hvg.hu információi szerint sem a szakdolgozók, sem a szakorvos-jelöltek, rezidensek nem kapták kézhez hétfőn azt a többletpénzt, amellyel az osztály összeomlásának elkerülésére még szeptember elején próbálta marasztalni őket a kórház vezetése.
Interjút adott Kásler Miklós miniszter. Kidolgozta a magán- és az állami ellátás szétválasztását célzó első javaslatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Trombózisgyanúval került egy olasz fiatal a Honvédkórház sürgősségi osztályára, vele volt egy magyar tanárnő is, aki leírta kálváriájukat. Az kiderült, nem trombózis, de a gyulladás okára nem jöttek rá. Milánóból hamarabb a kórházba ért egy tanárnő, mint hogy a páros elhagyta volna a magyar kórházat.
Kásler Miklós miniszter szerint a Nemzeti Alaptanterv kiváló, a gond a kivitelezéssel van. A Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt arról is, hogy Magyarországon a gyerekvállalási kedv igen magas, csak most épp hullámvölgyben vagyunk. A gyerekeknek már az óvodától kezdve abban kell segíteni, hogy szép párkapcsolatra törekedjenek, amiből házasság lehet.
Velünk született probléma, hogy minden üggyel szeretnénk orvoshoz szaladni – jelentette ki a Fidesz alelnöke, amikor a sürgősségi ellátáshoz kapcsolódó halálesetekről kérdezték.
Gyanúsítottat eddig nem hallgattak ki. Egy orvosi társaság viszont kampányt indítana azért is, hogy kedvesebben beszéljenek a betegekkel.
A szakma és a szakmapolitika számára is javaslatokat fog tenni a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság annak érdekében, hogy javuljon a sürgősségi osztályok, illetve az ott dolgozók megítélése.
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.
Az 58 éves férfi fél napig küzdött az életéért, de nem kapott időben megfelelő ellátást.
Három napig csak sürgősségi ellátást nyújtanának, ha nem tudnak megállapodni a kormánnyal a finanszírozásról.
A Facebookon kért segítséget kollégáitól egy szakorvosjelölt Sopronból, mivel a munkaerőhiány miatt olyan feladatot kellene felügyelet nélkül elvégeznie, amire még nem készült fel.
A Magyar Orvosi Kamara szerint a szükséges 600 helyett kevesebb mint 140, megfelelő szakképesítéssel rendelkező orvos dolgozik a kórházak sürgősségi osztályain, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság elnöke azonban megkérdőjelezi a MOK kutatásának hitelességét – írja a Magyar Idők.
Április 1-jétől változik a rend: azok a kórházak, ahol van sebészeti ügyelet, a nap 24 órájában kötelesek fogadni a területileg hozzájuk tartozó betegeket. A bejelentett lakcím nélküli eseteket a központi ágynyilvántartó adatai alapján osztják szét.
Párizs orvosai a második világháború óta nem találkoztak olyan sok sebesülttel, mint a múlt pénteki terrortámadás estéjén. A lőfegyver vagy repesz okozta sérüléseket sokan először láttak, a sebesültek tömegeit látva többen elérzékenyültek, de megállás nélkül küzdöttek az emberek életéért. Az orvosokat is megviselte a sebesültek nagy száma, a súlyos sérülések tömege és kettétört életek.
Megközelítette a 200 milliót azoknak a száma, akiknek van európai egészségbiztosítási kártyával – közölte kedden a 2013-as év összesített adatai alapján az Európai Bizottság. Tavaly négy százalékkal, vagyis 8 millióval bővült azok száma, akik igényelték az egész EU-ban sürgősségi ellátásra jogosító kék kártyát, így a tagállamokban társadalombiztosítással rendelkezők immár több mint felének van ilyen kártyája.
A sürgősségi ellátásban dolgozó szakemberek szerint a jelenleginél sokkal több olyan centrumra lenne szükség az országban, ahol 24 órán át tudják fogadni és szakszerűen ellátni a súlyos állapotban lévő, illetve akut fájdalommal beérkező betegeket.
Nem kapnak leszállási engedélyt a kórházi sürgősségi centrumokra a mentőhelikopterek; számos, akut ellátást végző intézmény várja a jogszabályi változások tisztázását - adta hírül kedden a Sonline.hu.